Az Örökség Csoport Művészeti Egyesület régóta keresett egy olyan helyet a városban, ahol a fehérvári amatőr színpadok, diákszínpadok próba- és előadástérre lelhetnek, ahol önálló produkciókat hozhatnak létre, és ami azáltal, hogy a művészeti csapaté, a városé is egyben.

A hely létrehozásában nagy segítséget nyújtottak a Prospero Színkör tagjai, akik az Örökség Csoport tagjaival karöltve dolgoztak azért, hogy ez a szerelemprojekt létrejöhessen.

A V54 amellett, hogy az állandó színjátszótársulatainak előadó és próbateret biztosít, küldetésének vallja, hogy lehetőséget adjon más színházi és kultúrális csoportok tevékenyésének gyakorlására is.

Legfrisebb híreink

Legfrisebb híreink

V54 - Színház és Kultúrtér

2 days 8 óra ezelőtt

🔥 neked mi a programod péntekre és szombatra?🔥 November 6-án és 7-én újra színpadon A baba! 🎭 Ezúttal az előadás után beszélgetésre is invitálunk benneteket! 🚨 Amennyiben már láttad az előadást, de újra megnéznéd szívesen, jelezd mikor láttad és a belépőjegy árából elengedünk 50%-ot! Helyfoglalás szükséges, a jegyek limitált számban elérhetőek! November 6 Péntek Miro Gavran: A baba - A Katalizátor Projekt előadása November 7 Szombat Miro Gavran: A baba - A Katalizátor Projekt előadása

V54 - Színház és Kultúrtér megváltoztatta a borítóképét.

4 days 16 óra ezelőtt

V54 - Színház és Kultúrtér

5 days 10 óra ezelőtt

🔥 Novemberben ismét A baba dilemma: pénteken vagy szombaton?🔥 November 6-án és 7-én újra színpadon A baba! 🎭 Ezúttal az előadás után beszélgetésre is invitálunk benneteket! 🚨 Amennyiben már láttad az előadást, de újra megnéznéd szívesen, jelezd mikor láttad és a belépőjegy árából elengedünk 50%-ot! Helyfoglalás szükséges, a jegyek limitált számban elérhetőek! November 6 Péntek Miro Gavran: A baba - A Katalizátor Projekt előadása November 7 Szombat Miro Gavran: A baba - A Katalizátor Projekt előadása

V54 - Színház és Kultúrtér

5 days 13 óra ezelőtt

A Mundy lányok itt még civilben, próba előtt (vagy után?). De ma színre lépnek a Marconi Projekt elődásában a V54 - Színház és Kultúrtérben. Téged is várnak egy színházi estére - ne hagyd ki az alkalmat!
➡️ www.v54.hu/eloadasok-esemenyek/brian-friel-poganytanc-2026-10-30/

V54 - Színház és Kultúrtér

6 days 13 óra ezelőtt

Holnap a Mundy lányok ismét táncolnak!

Legfrisebb híreink

Legfrisebb híreink

V54 - Színház és Kultúrtér

10 óra 58 perccel ezelőtt

🔥A BABA újra a színpadon🔥 November 6-án pénteken és 7-én szombaton várunk benneteket Stella és Marko nappalijába! 🚨Előadás után ezúttal beszélgethettek az alkotókkal a darabról. Ha korábban már láttad A babát és szívesen eljönnél újra, csak jelezd melyik előadást láttad és 50% kedvezményt kapsz a belépőjegy árából!🚨 Az előadásról készült képek Zsanett Csögör munkái. Jegyek foglalhatóak a V54 oldalán. November 6: Miro Gavran: A baba - A Katalizátor Projekt előadása November 7: Miro Gavran: A baba - A Katalizátor Projekt előadása

V54 - Színház és Kultúrtér

2 days 8 óra ezelőtt

🔥 neked mi a programod péntekre és szombatra?🔥 November 6-án és 7-én újra színpadon A baba! 🎭 Ezúttal az előadás után beszélgetésre is invitálunk benneteket! 🚨 Amennyiben már láttad az előadást, de újra megnéznéd szívesen, jelezd mikor láttad és a belépőjegy árából elengedünk 50%-ot! Helyfoglalás szükséges, a jegyek limitált számban elérhetőek! November 6 Péntek Miro Gavran: A baba - A Katalizátor Projekt előadása November 7 Szombat Miro Gavran: A baba - A Katalizátor Projekt előadása

V54 - Színház és Kultúrtér megváltoztatta a borítóképét.

4 days 16 óra ezelőtt

V54 - Színház és Kultúrtér

5 days 10 óra ezelőtt

🔥 Novemberben ismét A baba dilemma: pénteken vagy szombaton?🔥 November 6-án és 7-én újra színpadon A baba! 🎭 Ezúttal az előadás után beszélgetésre is invitálunk benneteket! 🚨 Amennyiben már láttad az előadást, de újra megnéznéd szívesen, jelezd mikor láttad és a belépőjegy árából elengedünk 50%-ot! Helyfoglalás szükséges, a jegyek limitált számban elérhetőek! November 6 Péntek Miro Gavran: A baba - A Katalizátor Projekt előadása November 7 Szombat Miro Gavran: A baba - A Katalizátor Projekt előadása

V54 - Színház és Kultúrtér

5 days 13 óra ezelőtt

A Mundy lányok itt még civilben, próba előtt (vagy után?). De ma színre lépnek a Marconi Projekt elődásában a V54 - Színház és Kultúrtérben. Téged is várnak egy színházi estére - ne hagyd ki az alkalmat!
➡️ www.v54.hu/eloadasok-esemenyek/brian-friel-poganytanc-2026-10-30/

Állandó társulatok a V54-ben

Örökség Csoport

Az Örökség Csoport 2021-ben jött létre, Schwechtje Mihály: Az örökség c. művének színpadra állításának céljából.

A társulat tagjai a közös alkotómunkát Székely János: Caligula helytartója c. darabjával folytatták, majd 2023-ban megkezdték a V54 megteremtését, hogy az saját színpadi otthonként szolgálhasson és emellett más társulatok számára is előadási és próbahelyet adjon.

Prospero Színkör

A Prospero Színkör egy állandó jelleggel működő színházi műhely Székesfehérvárott.

Céljuk, hogy évadonként legalább egy, színvonalas és művészileg értékes előadást állítsanak színpadra. Hosszútávú célkitűzésük, hogy egy kisebb repertoárt kialakítva a város színházszerető közönsége által kedvelt, állandó játszóhelyként működjenek.